Történet
Egyesületünk története:
Nagy Márta és Morua Antonio 1990. augusztus 12-én alapító tagokként tették meg az első lépéseket, hogy szervezetünk hivatalosan is működőképes lehessen. Morua Antonio annak idején körülbelül 20-25 lelkes fiatallal kezdett egy merőben új és ismeretlen sportot űzni az akkori III. kerületi, UFC pályán. Egy rövid ideig klubunk az Óbudai Téglagyár pályáján játszott, amely névadónkká is vált.
1991 őszétől a III. kerületi „Fonó” pályán kaptunk lehetőséget arra, hogy folytatni tudjuk az akkor már sok óbudait vonzó sportot. Szép taglétszámmal rendelkező egyesületünk ekkor már több osztályban és női kategóriában is tudott indítani csapatokat a Magyar Nemzeti Bajnokságban. 1992-93-as évek körül 100-150, rendszeresen és versenyszerűen játszó fiatallal büszkélkedhettünk.
1. kép: Férfi baseball csapat (1993)
2. kép: Leány Softball csapat (1993)
Első külföldi megmérettetésünk 1992-ben Amszterdamban zajlott a Holland Pirates csapat otthonában.
Magyarországon ebben az időben és azóta is az egyetlen pályával rendelkező budapesti csapatként szerény lehetőségeink voltak. Csapatunk az akkori focipályaként megörökölt területet saját erőből alakította baseball pályává, ami ezek után vált alkalmassá arra, hogy nemzetközi mérkőzéseket is játszhassunk rajta. Az Európai Baseball Szövetség támogatásával 1993 októberében meglátogatott minket a Holland Európa Bajnok csapat, női és féri szakosztályával együtt. Ez mérföldkő volt a magyar baseball sportág életében, mert az egy hetes intenzív közös edzőtáborozásunk során, technikai és eszközös segítséget egyaránt kaptunk.
3. kép: Holland-Magyar közös kép (1993)
A profi szinten baseballozó Morua Antonio egyetemi éveit Magyarországon töltötte, majd visszament hazájába katonai szolgálatának eleget tenni. Az 1960-as évek végén telepedett le végleg Magyarországon és itt született fiainak és azok barátainak is természetes volt, hogy a baseballt töviről-hegyire ismerjék.
A Magyar Országos Baseball Szövetség megalapításában szintén fontos szerepe volt Morua Antonionak.
1994 nyarán Spanyolországban a „B” csoportos Bajnok Csapatok Európa Kupáján vettünk részt, amelyről nagyon sok hasznos tapasztalattal tértünk haza. Ezt az utazást, az akkori támogatónk Lassú Ottó tette lehetővé.
4. kép: Férfi Baseball csapat (1994)
Az eltelt évek alatt az óbudai csapat a magyar baseball minőségileg meghatározó szereplőjévé vált, hiszen 2 évtized alatt egyszer sem kerültünk ki az NBI-ből. Lánycsapatunk többszörös bajnoki címmel büszkélkedhet, melyet 1993-ban, ’95-ben, ’96-ban, 97-ben, 98-ban is megszerzett.
5. kép: Leány Softball bajnok csapat (1996)
Az egyesületünk szakmai fejlődését is mutatja, hogy a 90-es évek kiváló eredményeit is sikerült túlszárnyalnunk. Az NB1-es férfi csapatunk a 2000-es évtől kezdve egyre jobb eredményeket ért el, míg a 2004-es évben, az egyesület történetében először megszerezte a Magyar Bajnoki trófeát, melyet azóta további 3 alkalommal (2005, 2008, 2009) sikerült hazahoznunk. Emellett sorozatban ötször (2006-2010) nyertünk meg a Baseball Magyar Kupát.
6. kép: Férfi baseball bajnok csapat (2009)
Időközben több játékostársunk is hivatalos képesítést szerzett a Testnevelési Egyetem „baseball sportoktató” szakán.
A játékosaink egyéni teljesítményét elismerendő mára meghatározó szereplői vagyunk a nemzeti válogatottnak is. A 2008-as évtől a magyar bajnokság mellett, a szlovák-magyar interligában is szerepeltünk, ahol 2009-ben a 3. helyen sikerült végeznünk.
7. kép: Az újjá alakult serdülő csapatunk (2009)
A 2010-es év újabb mérföldkő volt az egyesületünk történetében, mivel hosszú kihagyás után serdülő korosztályban (12-14 év) is tudtunk csapatot indítani. Serdülő csapatunk ezen rövid idő alatt is az egyesületünk életének meghatározó szereplőjévé vált, mivel a hosszú távú sikereink elérésének elengedhetetlen része a folyamatos utánpótlás.
Ezt követően az alábbi eredményeket értük el:
Magyar Kupa:
2010-ben I. helyezett
2011-ben II. helyezett
2012-ben II. helyezett
NB1:
2010-ben II. helyezett
2011-ben III. helyezett
2012-ben II. helyezett
2013-ban Felnőtt Baseball NB1 bajnoki cím
2013-ban Magyar Kupa győzelem
2013-ban Utánpótlás Bajnokság I. hely
2009-ben a meglévő sportpályánk más irányú felhasználása miatt egyesületünk biztos bázisát jelentő háttere megszűnt.
A 2009, 2010, 2011-es évek egyesületünk legnehezebb időszakát jelentette, mert pálya nélkül a megszűnés határára sodródtunk, önhibánkon kívül. Ezen időszakban több területen próbálkoztunk sportágunknak hosszú távú megoldást találni.
2011. októberében egyesületünk szerződést kötött a Fővárosi Önkormányzattal, a Budapest III. kerület Aranyos utca 11. szám alatti 4,7 ha területű sport ingatlanon baseball pályák kialakításának céljából.
2011 és 2013 között pályaépítéssel és kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésével foglalkoztunk, melynek eredményeképpen a korábbi bizonytalanság megszűnt és ismét elkezdhettünk az egyesületünk fejlesztésén dolgozni.
2013 szeptember 05-én megnyitottuk az Óbudai Baseball Arénát, ahol felavattuk az első budapesti nemzetközi baseball pályát.
A terv:
A megvalósulás:
További eredményeink:
2014. Felnőtt Bseball NB1 II. helyezett
2014. Magyar Kupa II. helyezett
2014.Utánpótlás Bajnokság, III. hely
2015. Felnőtt Bseball NB1 II. helyezett
2015. Magyar Kupa győzelem
2015. Utánpótlás Bajnokság, I. hely
2016. Felnőtt Baseball NB1 II. helyezett
2016. Magyar Kupa II. helyezett
2016. Utánpótlás Bajnokság, III. hely
2017. Felnőtt Baseball NB1 VI. helyezett
2017. Magyar Kupa II. helyezett
2017. Utánpótlás Bajnokság, II. hely
2016. folyamán utánpótlás korosztályú csapatok számára elkezdtük kivitelezni a gyerek és softball pályát és ütő csarnokot, melyet 2017. május 20-án avattunk fel.
Az eltelt időszak megfeszített replica uhren munkáit visszaigazolja az, hogy a Budapesti Baseball Aréna fog otthont adni a 2018-as U12-es Európa Bajnokságnak, melyet első alkalommal mi rendezhetünk meg Magyarországon.